Nihonbashi hidak

A Kärcher megtisztítja a történelmű jelentőségű tokiói Nihonbashi-hidat

Ha hiszünk a jól ismert szólásnak, minden út Rómába vezet. Japánban ennek ellenére a 17. század eleje óta az érvényes, hogy: Minden út a Nihonbashi-hídhoz vezet. Ugyanis a Tokugawa sógunok kormányzása alatt innen indult ki az összes nagy kereskedőutca. Akkoriban nem csak az áruforgalom nagy része zajlott a hídon, hanem sok utazó is ezt használta, hiszen a hajózás, mint szállítóeszköz kizárólag az uralkodó kiváltsága volt. Az 1603-ban épített híd így az ország szimbolikus központja volt. Még ma is megtalálható a híd közepén lévő útpályán a bronzlap, amely azt a nullás pontot jelzi, ahonnan a távolságokat Tokióból mérik, és ami Japán gyorsforgalmi útjait jelzi.

Mivel az eredeti fahíd az évszázadok során többször leégett, az utolsó újjáépítés során 1911-ben az építők a tűzálló gránit mellett döntöttek. Természetesen ez sem volt szennyeződésbiztos: Por, moszatok és algák rakódtak az idők folyamán az 52 m hosszú és 30 m széles épületre, és helyenként 2 mm vastag fekete kérget képeztek. A többi szennyeződést pedig a keresztben a híd felett lévő autópályáról származó kipufogógázok tették ki.

Arról, hogy a Nihonbashi-hidat a 100 éves jubileumára időben megfelelően megtisztítsák, egy német-japán Kärcher csapat gondoskodott. A részben már megrepedezett és lepattogzott gránit leghatékonyabb és legkíméletesebb szépítő kúrájának a magasnyomású tisztítás és az alacsony nyomású részecskeszórási eljárás kombinációja bizonyult. Az alkalmazástechnikusok először egy előtisztítást végeztek, magasnyomású berendezésekkel és körülbelül 100 °C-os forró vízzel. Ehhez csatlakoztak a GS szórópisztolyok, amelyekkel a hátramaradt szennyeződéseket és elszíneződéseket kálciumkarbonát és alumíniumszilikát szóróközeggel óvatosan eltávolították, anélkül, hogy az alatta lévő kőzetet károsították volna. A környezeti ártalom lehető legalacsonyabb szinten tartása érdekében a szóróközeget nedves és száraz porszívók segítségével azonnal eltávolították. A csapat a felületen maradt maradékanyagokat HDS 13/15 forró vizes magasnyomású mosókkal öblítette le.

Nihonbashi-híd

A hidat a második világháborúban megkímélték az amerikai légierő bombái, és ma az egyike a Mutsuhito Meiji-császár (1867-1912) kormányzásának idejéről megmaradt csupán két hídnak.

A csatorna, ami felett a hív átível, egy egykori várárok, ami a sógunok kormányzói székhelyét közvetlenül összekötötte a tengerrel.

Mivel Japán kereskedőutcái a Nihonbashi-hídon keresztezték egymást, a híd környezetében a város fontos kereskedőközpontja alakult ki. Sok halász, mesterember és kereskedő dolgozik itt. Ma ez a környék a tokiói pénzügyi és üzleti központok egyike.